Miért fontos a webshopra az ÁSZF?
Ha egy webshop internetes weblapját bújjuk, egészen bizonyosan találunk egy ÁSZF menüpontot. Fogyasztóként egyébként is érdemes átolvasnunk, vállalkozásként pedig figyelnünk annak meglétére, illetve hogy a benne foglaltak megfeleljenek a hatályos jogszabályoknak. De miért ilyen fontos az ÁSZF és ami benne van, illetve egyáltalán hogy illeszkedik a fogyasztó és a vállalkozás kapcsolatába mindez?
A Net-jog.hu weboldalunkon számos korábbi cikkünkben hangsúlyoztuk már, hogy tulajdonképpen a kereskedelem alapja a szerződés, egészen pontosan esetünkben az adásvételi szerződés. Akár boltban vásárolunk, akár az interneten, mindenképpen szerződést kötünk. A webshopokban történő vétel ettől még különlegesebb: ugyan nem találkozik a két fél, mégis úgynevezett távollevők között kötött szerződés születik. Tekintve, hogy ezek a szerződések többnyire a terméket és a vásárló személyét leszámítva szinte megegyeznek, így a fent maradó részek az úgynevezett ÁSZF-fel, vagyis az Általános Szerződési Feltételekkel kerülnek be minden egyes szerződésbe.
Mindezekből következik, hogy tulajdonképpen az ÁSZF tartalmaz minden lényeges dolgot: a szállítási időket és díjakat, az átvétel módját, az elállási joghoz kapcsolódó részlet szabályokat, és számos további dolgot is, a lista meglehetősen hosszú. Éppen ezért, a magyar jogszabályok is rendkívül szigorú szabályokat határoznak meg a vállalkozások részére, hogy pontosan miket is kell tartalmaznia egy megfelelő ÁSZF-nek. A fogyasztóvédelmi hatóságok ellenőrzésének pedig tulajdonképpen első pontja a megfelelő általános szerződési feltételek, és a benne történő tájékoztatások vizsgálata.
A fentiek alapján tehát nagyon fontos a precíz, a jogszabályoknak folyamatosan megfelelő ÁSZF megléte. Ezt biztosítja a VirtualJog alkalmazásunk. Online, személyes egyeztetést nélkülözve, folyamatosan.
címke
Kategóriák
- Adatkezelési tájékoztató (6)
- Adatvédelem (7)
- adatvédelmi szakértő (3)
- ÁSZF (14)
- ÁSZF generátor (131)
- ÁSZF készítés (90)
- ÁSZF kezelő (10)
- ÁSZF modul (3)
- Cookie szabályzat (3)
- Egyéb kategória (1)
- GDPR (8)
- GDPR szabályzat (10)
- GDPR szakértő (10)
- GDPR tanácsadás (15)
- Munkaszerződés készítés (1)
- Virtualjog (6)
- Webáruház ÁSZF (17)
- Webshop Jog (7)
- webshop jogász (25)
- webshop ügyvéd (91)