A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 25 millió forint bírságot szabott ki egy vállalkozásra, amiért a fogyasztókat számos szempontból megtévesztve reklámozta keleti szőnyegeit. A Szőnyeg galéria Kft. többek között 21 hónapig – szinte teljes fennállása során – folyamatosan végkiárusítással hitegette a vevőket.

A nemzeti versenyhatóság eljárása megállapította, hogy a kézi csomózású keleti szőnyegek értékesítésével foglalkozó, korábban budapesti üzletet és webáruházat működtető Szőnyeg galéria Kft. a fogyasztókat megtévesztve reklámozta termékeit többek között a legnagyobb kereskedelmi televíziókban, illetve országos rádióadókon.

A vizsgálat alapján a cég több különböző szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben. A kereskedés nem tudta megfelelően alátámasztani sem piacelsőségére, sem termékválasztéka bőségére (pl. „Több, mint 30 000 keleti és perzsa szőnyeggel rendelkezünk”) vonatkozó állításait – ahogy azt sem, hogy egyes „különleges árkedvezményeinek” eredeti árait valaha is ténylegesen alkalmazta volna. A vállalkozás emellett valótlanul állította, hogy felhagy a tevékenységével (így termékei, akciói később nem lesznek elérhetőek), üzletvitele ugyanis ellentmondott ennek: a végkiárusítás meghirdetésétől, 2020 szeptemberétől egészen 2022 májusáig folytatta a kereskedést, közben jelentős árukészlet-feltöltéseket is végezve. Szintén jogsértőnek bizonyultak a fogyasztókat sürgető, az akciók korlátozottságára vonatkozó üzenetek (pl. Most vagy soha!” „Garantáltan egyedi lehetőség!”), amelyek a tévéreklámokban visszaszámlálással is párosultak. Az ígért kedvezmények ugyanis a megjelölt időpontokat követően is elérhetőek voltak, sőt, esetenként még magasabb akciók kerültek meghirdetésre.

A GVH Versenytanácsa a jogsértés értékelésekor figyelembe vette többek között, hogy a szőnyegkereskedés jelentős összegeket fordított a tisztességtelen reklámokra, amelyek lényegében értékesítési tevékenységének teljes időszakát lefedték. A versenyhatóság ugyanakkor tekintettel volt a cég együttműködésére is. A kereskedés ugyanis – bár nem ismerte el a jogsértéseket – nem vitatta a hatóság álláspontját és önként lemondott a jogorvoslat lehetőségéről. A GVH mindezek alapján 25 millió forint bírságot rótt ki a Szőnyeg galéria Kft.-re.

2022. május 28-tól – egy EU-s irányelvnek megfelelően – változtak az akciós árcsökkentésre vonatkozó szabályok. A webáruházak az akciós ár feltüntetésével, alkalmazásával kapcsolatos teendőit itt foglaltuk össze, sőt egy gyakorlati példákkal ellátott füzetet is készítettünk:

Letöltés 

Naprakész, gondozásmentes ÁSZF-et szeretne prémium minőségben? Fizessen elő most az adatvédelmi- és internetjogi ügyvédek által készített, milliós bírsággaranciát és folyamatos jogvédelmet garantáló legaltech alkalmazásra, a VirtualJog-ra! Az előfizetés mellé számos bónusz és ajándék jár, például a VirtualJog klub jogi videókkal. A Webshop csomagunk pedig már angol, német és román nyelven is elérhető.

Előfizetek a Webshop csomagra