A karácsony előtti időszak különleges esemény nemcsak a családok életében, hanem az e-kereskedelemben is. Pandémia idején még nagyobb fellendülés érinti a webshopokat ilyenkor. Ami teljesen érthető: otthonról, biztonságosan intézhetjük a bevásárlásokat, pár kattintással, elkerülve a hosszú sorokat. Mégis, érdemes tisztában lenni néhány alapvető dologgal, buktatókkal.

A meghitt ünnepek előtti vásárláskor sajnos gyakran előfordul, hogy a megvásárolt termék mégsem megfelelő. Remélhetőleg mindez még az ünnepek előtt kiderül, hisz akkor még orvosolható a helyzet. Az üzletben történő vásárláskor alkalmunk nyílik felpróbálni, kipróbálni, megvizsgálni a terméket, így utólag már nem élhetünk elállással. Az interneten vásárolt termékek esetében azonban ez nem így van: az átvételtől számítva 14 napon belül elállhatunk a vásárlástól, visszaküldhetjük a terméket, és talán még időben – szenteste előtt – megérkezik az új termék. Az elállást nem kell indokolni, amennyiben interneten vásároltuk, tehát távollevők között kötött szerződés jött létre.

Mi a helyzet az „elkésett termékkel”? Az ünnepekkor különösen fontos kérdés ez, hiszen sok esetben kifejezetten karácsonyra rendelünk valamit, ha az később érkezik, már nem feltétlenül vagyunk érdekeltek a termék megvásárlásában. Mindenekelőtt érdemes tájékozódni a vállalkozás Általános Szerződési Feltételeiben, hogy milyen határidővel vállalja a kiszállítást. Karácsonykor lehetnek változások, érdemes ezután is tájékozódni. Ha megtörtént a baj, és az ünnepek után érkezik meg a csomag, elállhatunk a szerződéstől.

Ha esetleg jóval az ünnepek előtt elintéztünk a bevásárlást, és a 14 napos határidő után derül ki a baj, akkor az indokolás nélküli elállási jogunkkal már nem élhetünk. Azonban ha a termékben valamilyen előre nem látott meghibásodás van, nem működik megfelelően, úgy 10 000 Ft értékű termék esetében a vállalkozás kötelezően vállalta a jótállást. Olyan termék esetében, ami nem garanciális, kellékszavatossági jogunkat érvényesíthetjük.

megbízható webshop ászf

Mikor gyanús egy webshop? Nem javasolt olyan webáruházból vásárolni, amelyen nincsen ÁSZF, nem szerepel cégnév, a megadott elérhetőség csak egy e-mail cím, vagy még rosszabb: csak egy kapcsolati űrlap, mert nagy az esély arra, hogy átverésről van szó.

Külföldi webáruház esetén még jobban kell figyelni a fentiekre, illetve végig kell gondolni, hogy egy esetleges elállás esetén mekkora költséget jelent visszaküldeni a terméket – lehet, hogy a visszaküldési szállítási díj meghaladja a termék vételárát. Az egyesült királyságbeli rendelések esetén tájékozódjunk előre a fizetendő vámról, egyéb költségekről.

Érdemes azt is megvizsgálni, hogy a webshop jogilag teljesen rendben van-e, tehát érdemes keresni a webáruház felületén az Itt vásárolhatsz! logónkat, melyet a VirtualJog előfizetők (a Bírság-pajzs, vagy a Webshop ügyvéd csomagos tagok) jogosultak használni, mely tanúsítja, hogy ügyvédeink folyamatosan biztosítják a szabályzataik jogi megfelelőségét.

2022. január 1-től számos új szabály változik, mely minden ÁSZF-et érint, tehát ezért is érdemes előfizetni a naprakész ÁSZF-et és GDPR biztosító Webshop csomagunkra.

Kérem a mindig friss ÁSZF-et és a logót