Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok webshopok esetén
A webáruház felületén feltüntett nem megfelelő tájékoztatás (pl. ÁSZF-ben) komoly fogyasztóvédelmi bírságot eredményezhet. Most a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2008. évi XLVII. törvény szerint nézzük meg, hogy melyek lehetnek megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok egy webshop üzemeltetés során (pl. a termék adatlapán, vagy az Általános Szerződési Feltételekben).
A jogszabály 7. § (1) bekezdése szerint megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely figyelembe véve valamennyi tényszerű körülményt, továbbá a kommunikáció eszközének korlátait – az adott helyzetben a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős információt elhallgat, elrejt, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, vagy nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, amennyiben az a körülményekből nem derül ki, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas.
Vásárlásra felhívás (pl. a termék árának feltüntetése és a kosárba helyezés lehetősége) esetén jelentős információ:
a) a termék lényeges jellemzői, az alkalmazott kommunikációs eszköznek megfelelő mértékben (pl. nem szerepel a termék színe, súlya, származása stb.);
b) a vállalkozás neve és címe azonosításra alkalmas módon, illetve annak a vállalkozásnak az azonosításra alkalmas neve és címe, amelynek a javára a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója eljár (pl. hiányosan szerepelnek a szolgáltatói adatok az ÁSZF-ben);
c) az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is magában foglaló ár, illetve díj vagy – amennyiben a termék jellegéből adódóan az árat, illetve díjat nem lehet ésszerűen előre megállapítani – az ár, illetve díj megállapításának módja, valamint az összes járulékos költség, így különösen fuvardíj, szállítási vagy postaköltség, illetve amennyiben e költségeket nem lehet ésszerűen előre megállapítani, annak feltüntetése, hogy ilyen további költségek merülhetnek fel (pl. nettó összegben szerepnek az árak egy B2C webshop esetén, vagy nincsen tájékoztatás az ÁSZF-ben a szállítási költségekről stb.);
d) a fizetés, a szállítás és a teljesítés feltételei, ha azok eltérnek a szakmai gondosság által támasztott követelményektől (nem szerepelnek az ÁSZF-ben a fizetési módok, vagy a teljesítés ideje stb.);
e) olyan szerződések esetében, amelyek tekintetében jogszabály elállási jogot biztosít a fogyasztónak, az erre való utalás (nem ad tájékoztatást a webshop az elállási jogról, vagy nem megfelelő a tájékoztatás, pl. csak bontatlan csomagolás esetén gyakorolható az elállási jog stb.).
Ha szeretné, hogy jogi dokumentumai valamennyi jogszabályi előírásnak megfeleljenek, nem szeretne foglalkozni az állandó jogszabály-változásokkal, inkább a kényelmet és a minőséget választaná, akkor készítesse el velünk ÁSZF és/vagy adatvédelmi szabályzatait.
Az ÁSZF generátor által elkészített webshop ÁSZF és webshop GDPR HTML, javascript kóddal működik, így a webáruházba való beillesztés után mindig jogkövető lesz. Végleges megoldást jelent a webshop tulajdonosok számára. Az ÁSZF fej-, illetve láblécében található linkre kattintva pedig azonnal létrehozható a PDF verzió is.
Előfizetek az ÁSZF generátorra, mindössze 19.900 Ft + áfa összegért
Az ÁSZF generátor a VirtualJog belépő terméke, így a VirtualJog funkciói csak korlátozottan érhetők el. Amennyiben nem hagyományos webshopot üzemeltet, vagy szeretné, ha webshop szabályzatait olyan ügyvédek készítenék el, akik 10+ éve csak ezzel foglalkoznak, vagy egyszerűen csak prémium minőségre vágyik, akkor legyen igazi VirtualJog tag, és rendelje meg a Webshop csomagot.
A prémium minőséget, a VirtualJog Webshop csomagját választom
címke
Kategóriák
- Adatkezelési tájékoztató (6)
- Adatvédelem (7)
- adatvédelmi szakértő (3)
- ÁSZF (14)
- ÁSZF generátor (139)
- ÁSZF készítés (91)
- ÁSZF kezelő (10)
- ÁSZF modul (3)
- Cookie szabályzat (3)
- Egyéb kategória (1)
- GDPR (8)
- GDPR szabályzat (10)
- GDPR szakértő (10)
- GDPR tanácsadás (15)
- Munkaszerződés készítés (1)
- Virtualjog (8)
- Webáruház ÁSZF (19)
- Webshop Jog (7)
- webshop jogász (25)
- webshop ügyvéd (97)