2021-től a bő másfél évtizede változatlan szabályozás átfogó korszerűsítésével új időszámítás kezdődött a jótállásban Magyarországon – a változásokról itt írtunk. A módosítások a javítási és csereigények érvényesítésének eszközét, a jótállási jegyet is érintették.

A jótállási jegy minimális tartalmi elemeit jogszabály részletezi, ezeket korábban a Net-jog.hu blogjában foglaltuk össze. 2021. január 1-jétől fokozottan ügyelni kell arra, hogy a jótállási jegyen minden esetben szerepeljen a termékre irányadó jótállási idő, amely az eladási ártól függően egy, két vagy három év lehet. Bár jogszabály nem írja elő, de ugyanezért célszerű a vételár feltüntetése is.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „A fogyasztóvédelmi hatóság az év eleje óta folyamatosan ellenőrzi az új szabályok betartását. Tízből hat üzletnek nem sikerült hiánytalanul lekövetnie a megváltozott előírásokat, sokan a korábbi rendelkezésekhez képest is mulasztanak. Az ITM ezért a szakmai szervezetek egyetértését bíró mintával segíti a vállalkozásokat a jogszabályoknak mindenben megfelelő jótállási jegy kiállításában. A tárca a hatósági ellenőrzéseket végző kormányhivatali kollégákat is tájékoztatta a minta közzétételéről.”

Az ITM által készített jótállási jegyet már letölthetik a VirtualJog előfizetők a Dokuemtumtárból:

jótállási jegy

A jótállás szabályait részletesen (is) fel kell tüntetni egy webáruház ÁSZF-ében. A VirtualJog naprakész ÁSZF-et garantál, ráadásul a Dokumentumtárban számos hasznos minta anyagot, több teendő összefoglalóját is letölthetővé tesszük.

Fizessen elő most a naprakész ÁSZF-et biztosító Webshop csomagunkra

 

A VirtualJog rengeteg okból több, mint egy sima ÁSZF generátor.