Jogsértő az RRP használata
A Gazdasági Versenyhivatal korábban 200 millió forintos pénzbírsággal súlytotta az eMag webáruház üzemeltetőjét. A vállalatnak 4 milliárd forintos jóvátételt is vállalnia kellett, amit a fogyasztók közvetlen kompenzálására kellett fordítania. A kompenzálás egy része lezárult, így a Versenyhivatal ismételt vizsgálatot tartott, amelynek következtében újabb jogsértésre derült fény, amelynek következményeként újabb 50 millió forintos bírság kiszabására került sor a vállalkozáscsoporttal szemben.
A vállalkozás a korábban jogsértőnek bizonyult árfeltüntetési gyakorlatát most sem igazította maradéktalanul a saját maga által vállalt, tudatos fogyasztói döntéshozatalt elősegítő módszerekhez. Bár felhagyott a valótlan „eredeti árak” alkalmazásával mint marketingeszközzel, azonban új ár-összehasonlítási alapot vezetett be a beszállító által ajánlott árak (RRP) feltüntetésével. Azonban ezek az árak a versenyhatóság vizsgálata alapján indokolatlanul és irreálisan magasak voltak és ténylegesen nem érvényesültek a piacon. A kialakított árfeltüntetési gyakorlat ezért – a cég által tett vállalásokkal ellentétben – továbbra is megtévesztően kelthette azt a benyomást a fogyasztókban, hogy a webáruház jelentős kedvezményt kínál számukra.
Ahogyan a Gazdasági Versenyhivatal is rávillágított, jogilag és gazdaságilag sem megfelelő az a webáruházi gyakorlat, amely RRP feltüntetésével próbálja a fogyasztókat vásárlásra ösztönözni, hiszen ezzel megtéveszti a jóhiszemű vásárlókat.
Érdemes visszanézni, hogy milyen gyakorlati tanácsokkal szolgáltunk a webshopoknak az akciós ár feltüntetésével kapcsolatban és elkerülni a a jogsértést.
Ha pedig naprakész, ügyvédek által elkészített naprakész ÁSZF-et és GDPR-t keres, fizessen elő most a kényelemre, és a biztonságra: a milliós bírsággaranciát és folyamatos jogvédelmet garantáló legaltech alkalmazásra, a VirtualJog-ra.
A kényelmet választom, kérem a mindig naprakész Webshop csomagot!
címke
Kategóriák
- Adatkezelési tájékoztató (6)
- Adatvédelem (5)
- adatvédelmi szakértő (3)
- ÁSZF (12)
- ÁSZF generátor (90)
- ÁSZF készítés (75)
- ÁSZF kezelő (10)
- ÁSZF modul (3)
- Cookie szabályzat (2)
- Egyéb kategória (1)
- GDPR (8)
- GDPR szabályzat (9)
- GDPR szakértő (9)
- GDPR tanácsadás (12)
- Munkaszerződés készítés (1)
- Virtualjog (3)
- Webáruház ÁSZF (13)
- Webshop Jog (5)
- webshop jogász (24)
- webshop ügyvéd (64)